Adót igazoltak
Vesztegetéssel gyanúsítanak két NAV-ügyintézőt
A gyanú szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két ügyintézője pénzért adott úgynevezett nullás adóigazolásokat vállalkozásoknak, amelyek így közbeszerzési pályázatokon indulhattak, illetve banki hiteleket vehettek fel.
2014.09.27 08:28MTI
Az M1 péntek esti Híradójának értesülése szerint az adóhatóság Észak-budapesti Adóigazgatóságának két ügyintézője pénzért nullás adóigazolásokat állított ki köztartozásokat felhalmozott vállalkozóknak. A Nemzeti Védelmi Szolgálat, amely hónapokon keresztül figyelte a gyanúsítottakat, negyven bűncselekményt dokumentált. Húsz cég kaphatott hamis igazolást, amelyeket közbeszerzési pályázatokon vagy hitelek felvételénél használtak fel.
Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírműsorban elmondta: az ügyben a főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytat nyomozást négy ember ellen, hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A két kormánytisztviselő mellett eljárás indult a vesztegető ügyfeleket szerző két civil ellen is.
Hozzáfűzték: a feljelentésben a vesztegetés mellett közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és zsarolás is szerepel; az ügyben az eddig kihallgatott négy ember mellett további tizenhárman lehetnek érintettek. A két ügyintéző munkaviszonyát a NAV előállításuk napján, szeptember 16-án megszüntette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06