Aki elnézte, annak elnézik
Amnesztiát kapnak az e-útdíjat benéző fuvarozók
Kétmilliárd forintnyi bírság alól mentesülhetnek a jóhiszemű úthasználók.
2014.08.27 17:41MTIKétmilliárd forint bírság alól mentesülhetnek a fuvarozó vállalkozások, miután a kormány törvénymódosítást kezdeményez azon e-útdíj bírságok elengedéséről, amelyeket a bevezetési időszakban még gyakorlatlan felhasználók téves bevallás miatt fizettek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel. Azok számítanak majd jóhiszemű fuvarozóknak, akik az úthasználati jogosultságukat utólag, de legfeljebb a használat észlelését követő nyolc órán belül váltották meg, vagy az előre meghatározott útvonalról funkcionálisan párhuzamos, adott esetben olcsóbban igénybe vehető szakaszra tértek le.
A parlament ősszel tárgyalja a törvénymódosítást - áll a közleményben.
Az "amnesztia" azokat érinti, akik az e-útdíj bevezetése, azaz 2013. július 1. és ez év március 31. között kaptak bírságot a jelzett szabálytalanságokért.
Az ismétlődően elhibázott díjfizetés alkalmanként akár 165 ezer forintos bírság kiszabásához vezethetett.
A probléma a fuvarozók egy kisebb csoportját, mintegy 100-120 vállalkozást érint. Ezek jelentős részét a közbeavatkozás híján tönkre is tehetné a felhalmozódott bírságteher.
Az Országgyűlés - a közérdek sérelme nélkül - úgy rögzíti majd az átmeneti szabályokat a módosításban, hogy a jogkövető magatartást tanúsítók ne kerüljenek versenyhátrányba a díjat meg nem fizetőkkel szemben.
A tervezet szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. - a bírság megfizetésére kötelezett kérelmére - esetenként 12 ezer forintos szolgáltatási díj fejében igazolást állít ki. A dokumentum megerősíti, hogy a kérelmező a módosított törvény hatálya alá tartozó esetek valamelyikét valósította meg, és így mentesül a bírság alól.
A kiállított igazolás alapján a rendőrség visszavonja a bírságot kiszabó határozatát, továbbá a törvénymódosítás lehetővé teszi a bírság visszafizetését is.
A módosítást az a bizottság dolgozta ki, amelyet a kormány március végén hozott létre. A szöveg a szakminisztériumok és fuvarozói érdekképviseletek képviselőiből alakult testület folyamatos egyeztetéseinek eredményeként készült el.
A díjfizetés szándékos elkerülését az ellenőrző szervek a továbbiakban is következetesen büntetik - fejeződik be a tárca közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06