Számlamachinációk
Több mint százmilliós adócsalás Siófokon
Több mint százmilliós adócsalással vádol az ügyészség egy siófoki vállalkozót és három társát.
2014.08.25 09:48MTIA Somogy Megyei Főügyészség a vádlottakat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntettével vádolta meg.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott - egy siófoki székhelyű Kft. ügyvezetője - 2009. és 2012. között a könyvelésébe valótlan tartalmú számlákat állított be és használt fel az áfa-bevallásához. A fiktív számlákkal, melyeket a vállalkozónak a csalásban segédkező három társa állított ki az általuk vezetett főként tatabányai, illetve budapesti székhelyű, összesen 15 kft. nevében, a siófoki kft. ügyvezetője összesen 114 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A Somogy Megyei Főügyészség több mint 60 tanú vallomását, valamint szakértői véleményeket használt fel a mintegy hatezer oldalnyi nyomozati irat és mellékletei alapján benyújtott vádiratához, melyben három vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől való eltiltást, míg egy vádlottnál pénzbüntetés kiszabást indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06