Seszták Miklós
Költségvetési csalás miatt jelenti fel a minisztert az Együtt-PM
Seszták Miklós még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében és ezzel megkárosította a költségvetést.
2014.06.29 12:39MTI
Forrás: youtube.com
Költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz az Együtt-PM pártszövetség Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ellen - közölte Juhász Péter társelnök budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap.
Mint mondta, sajtóhírek szerint Seszták Miklós még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében és ezzel megkárosította a költségvetést. Azt mondta: két év alatt közel hatszáz céget jegyeztek be ukrán állampolgárok adatai felhasználásával, de ezek a cégek nem végeztek valós tevékenységet, pár év múlva jelentős adóhátralékkal megszűntek.
Hozzátette: azt várják a minisztertől, hogy adjon magyarázatot ezekre a hírekre, és ha igazak a vádak, akkor Seszták Miklósnak le kell mondania. Meg kell vizsgálni azt is, hogy azokat a pénzeket, amelyek elosztásáért Seszták Miklós felel, valóban fejlődésre fordítják, vagy ezeket is "eltemethetik" - mondta Juhász Péter.
A kormánytól az ügyben azt várják, hogy feddhetetlen embereket bízzanak meg a fejlesztési pénzek elosztásával, de szerintük Seszták Miklós nem ilyen.
Juhász Péter ezt követően feltett egy táblát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épületére, amelyen az állt: "dr. Seszták Miklós ügyvédi iroda, cégtemetés, adóelkerülés, kábelmutyi".
Az Index.hu csütörtökön írt arról, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


