Szabolcsban a NAV
Szintén zenész? A 13 adóeltitkoló közül 8 az volt...
Az egyik zenész nem vett át előleget, mondván, ő csak akkor fogad el tiszteletdíjat, ha a rendezvény már lezajlott. Így a revizorok egy "alibi bulit" szerveztek.
2014.06.11 15:33MTITizenhárom adóeltitkolót, köztük nyolc zenészt buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az észak-alföldi regionális adó főigazgatóság sajtóreferense szerdán.
Magyar Norbert tájékoztatása szerint a revizorok - miután tudomásukra jutott, hogy több alkalmi muzsikus dolgozik a megyében illegálisan, engedély és adószám nélkül, interneten hirdetve magát - rendezvényen való közreműködést ajánlottak az érintetteknek.
A személyes kapcsolatfelvételkor a zenészek az előlegről nem állítottak ki bizonylatot, sőt többségükről kiderült, hogy illegálisan végzi a szolgáltatást.
Az egyik zenész nem vett át előleget, mondván, ő csak akkor fogad el tiszteletdíjat, ha a rendezvény már lezajlott. Így a revizorok egy "alibi bulit" szerveztek. Az ellenőrök egy falusi turizmussal foglalkozó vállalkozástól béreltek ki egy nyaralót azzal, hogy születésnapi parti lesz, ételt rendeltek, feldíszítették az épületet, taxit béreltek. Magyar Norbert elmondta, hogy a zenész "minőségi szolgáltatást nyújtott", adószáma is van, viszont számlát, nyugtát nem adott az átvett tiszteletdíjról. "Saját zsebre dolgozott" a nyaralót bérbe adó vállalkozás, az ételeket szállítók és a taxis is. Utóbbi nem is végezhetett volna szolgáltatást, mivel a vállalkozását hivatalosan szüneteltette.
A jövedelmet eltitkolókat bírsággal sújtja majd a NAV.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06