Letöltendőt!
Hamis adatokkal csalt ki százmilliós támogatást a tánciskola
Húsz fő ellen emelt vádat az ügyészség annak a tánciskolát működtető alapítványnak a vezetői és munkatársai közül, amely több mint 135 millió forintos állami támogatást csalt ki jogtalanul 2005 és 2008 között Egerben.
2014.05.19 20:56HavariapressA vádirat szerint az egri székhelyű alapítvány 2005 és 2008 között fenntartója volt egy - részben normatív állami hozzájárulásból működtetett - tánciskolának. A szervezet azonban jogosulatlanul jutott hozzá a normatív állami hozzájárulás egy jelentős részéhez, mert azt nagyrészt fiktív tanulói létszám alapján igényelték, a valótlan létszámkimutatáshoz szükséges személyi adatokhoz pedig különböző trükkökkel, jogosulatlanul jutottak hozzá.
Az így szerzett adatok birtokában nagy számban hamisítottak beiratkozási lapokat, jegyzőkönyveket, illetve valótlan tartalommal vezették a különböző törzskönyveket és jelenléti íveket is. A tanulónként és évenként igényelhető normatív állami hozzájárulás összege 40.000 és 59.000 forint között mozgott, s az ily módon benyújtott igénylésekkel a tánciskola öt féléven keresztül több tízmilliónyi, együttesen több mint 135 milliónyi vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
A Heves Megyei Főügyészség emiatt öt embert folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolt meg; az érintett tánctanárokkal szemben - akik a hamis tanügyi dokumentumokat készítették - többrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád.
A főügyészség a súlyosabb bűncselekményeket elkövető, a csalássorozatban vezető szerepet játszó vádlottakra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól, az alapítvány kuratóriumi elnöke, mint elsőrendű vádlott, jelenleg is előzetes letartóztatását tölti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


