Őrizetbe vették
Fiktív számlákat értékesített
Őrizetbe vettek Kecskeméten egy férfit, aki fizetésképtelen cégeket vett át, majd azok nevében nagy mennyiségű fiktív számlát állított ki és azokat értékesítette.
2014.02.26 09:47MTI
freedigitalphotos.net
Barnáné Horváth Melinda, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte: a férfinél tartott házkutatás során a pénzügyi nyomozók egy jól elrejtett nejlonszatyorban több mint 1 milliárd forint bruttó összegről kiállított fiktív számlákat találtak.
A számlákat befogadó társaságok között volt kecskeméti, jakabszállási, kerekegyházi, budapesti, gyulai, de Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyei társaság is.
Az 57 éves kecskeméti férfi már több ügyben a NAV pénzügyi nyomozóinak látókörébe került, ezért a nyomozást kiterjesztették. Kiderült, hogy 26 fizetésképtelen helyzetben lévő gazdasági társaságot vett át. A férfi a megszerzett, jellemzően korlátolt felelősségű társaságok nevében fiktív számlákat állított ki és azokat jutalékért értékesítette.
Az akcióban a pénzügyi nyomozók és adóellenőrök két időpontban, 70 helyszínen jelentek meg. A "számlagyáros" egy kutyaház mögötti tárolóban elrejtve, egy nejlonszatyorban őrizte a "könyvelési anyagát".
A házkutatáskor innen kerültek elő a fiktív számlákat tartalmazó aktuális számlatömbök, a felhasznált bélyegzők, illetve több száz, még ki nem töltött számla. Az adóellenőrök az akció során megkezdték a fiktív számlákat befogadó cégek ellenőrzését is.
A pénzügyi nyomozók által beszerzett adatok alapján az ügyben újabb ellenőrzések elrendelése várható. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit jelentős értékre elkövetett adócsalás és költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Az MTI kérdésére a sajtóreferens elmondta, hogy a férfit február elején vették őrizetbe, azóta több alkalommal tartottak nála házkutatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


