Bűnszervezetet Észak-Alföldön
Milliárdos ÁFA-csalás: cukor helyett tejjel buktak le
Egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt halmozott fel egy tejjel üzletelő, körbeszámlázó bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben elfogták a Nemzeti Adó és Vámhivatal pénzügyi nyomozói.
2014.01.08 14:35MTI
Képünk illusztráció
Az esetre - az adóelkerülési céllal létrehozott kereskedelmi folyamat első szereplője - egy szolnoki székhelyű kft. adóvizsgálata során derült fény. Az importáló cég a termékeket áfatartalommal növelt áron adta el a láncolat következő tagjának, az értékesítésből származó bevétel után azonban nem vallott be és nem is fizetett adót.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei adóigazgatóság jelzése alapján indult nyomozás során 13 helyszínen tartottak házkutatást. Könyvelési iratokat foglaltak le, és a gazdasági kapcsolatokat feltáró levelezéseket, adatokat gyűjtöttek be.
Az eddigi információk szerint a bűnszervezetet egy budaörsi férfi vezette. Az ő irányítása alatt az elkövetők tejet vásároltak az Európai Unió tagállamaiból, majd több magyarországi székhelyű gazdasági társaságon keresztül hipermarketeknek értékesítették.
Kevesebb mint egy év alatt egymilliárd forintosnál nagyobb áfahiányt halmozott fel a bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben fogták el a NAV pénzügyi nyomozói, akik mintegy 280 millió forint értékben zároltak magyar és szlovák bankszámlákat, készpénzt, ingatlanokat és gépjárműveket.
A bűncselekmény-sorozat eddig azonosított és elfogott szereplőit különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. A Szolnoki Járásbíróság az ügyben három férfi előzetes letartóztatását és egy nő házi őrizetét rendelte el.
Az észak-alföldi régióban 2011 óta ez a huszonegyedik olyan, körbeszámlázásos technikával dolgozó bűnszervezet, amelyet leleplezett a NAV.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


