Milliárdos csalás
Még öt győri fémkereskedő van őrizetben
A csoport a szlovák államkasszát 6,2 milliárd, a cseh költségvetést 920 millió forintnyi összeggel károsította meg.
2014.01.08 12:50MTI
Egy évvel a hétmilliárd forintos áfacsalással gyanúsított győri fémkereskedők elfogása után, 14-ből még öten vannak előzetes letartóztatásban - közölte a megyei törvényszék szóvivő bírája szerdán.
Máté Kinga elmondta: kedden, egész napos tárgyalást követően mind az öt esetben fenntartotta az intézkedést a bíróság. Ennek oka a szökés, elrejtőzés veszélye és a még most is folyó nyomozás esetleges hátráltatása mellett kettejük esetében az volt, hogy őket időközben újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg.
Hozzátette: a döntés ellen valamennyi gyanúsított fellebbezett, nyomkövetős házi őrizetbe helyezést kérve.
A tavaly január 7-i sajtóhírek több tucat ember "elviteléről" szóltak, a bíróság két nappal később 14 embert helyezett előzetes letartóztatásba a 19 magyar állampolgárságú gyanúsított közül. Január 11-én, a magyar, a cseh és a szlovák nyomozó szervek közös budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ezután az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt.
A csoport a szlovák államkasszát 6,2 milliárd, a cseh költségvetést 920 millió forintnyi összeggel károsította meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06