Jogszabályváltozások
75 százalékra csökkent a végkielégítések különadója
Január elsején az eddigi 98 százalékról 75 százalékra csökkent a közszférában kifizetett - kétmillió, illetve három és fél millió forint feletti - végkielégítéseket terhelő különadó.
2014.01.01 12:07MTI
Az Országgyűlés erről még december közepén döntött az agrár- és környezetügyi tárgyú törvénymódosítások között.
Az elfogadott módosítás értelmében az állami és önkormányzati vezetőknek, képviselőknek, köztulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak a jogviszonyuk megszüntetése miatt kifizetett összeg kétmillió forint feletti része után, más állami foglalkoztatottaknak a végkielégítésük három és fél millió forint feletti része után kell megfizetniük a különadót.
A különadót 2010-ben vezették be, de a szabályozást alkotmánybírósági döntések miatt azóta kétszer is módosította az Országgyűlés. A 98 százalékos különadó miatt korábban több érintett is bírósághoz fordult, legutóbb novemberben határozott úgy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy az ellentétes a magántulajdon védelmének elvével.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János államtitkár - aki három éve még Fidesz-frakcióvezetőként kezdeményezte a "pofátlannak" minősített végkielégítések megadóztatását - korábban erről azt mondta: vállalható kompromisszum a különadó csökkentése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06