Hatmilliós cigirakomány volt benne
Árokba sodródott a rendőrök elől menekülő csempészautó
Árokba sodródott egy rendőrök elől menekülő autó Kölcsén, a kocsiban hatmillió forint értékű cigaretta volt.
2013.12.19 11:37MTI
Fedor Rita százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a járművet a Fehérgyarmathoz közeli településen szerdán akarták ellenőrizni a járőrök, de annak vezetője nem állt meg a jelzésre, hanem nagy sebességgel elhajtott Szatmárcseke irányába.
A határrendészek üldözőbe vették a kocsit, s a település külterületén egy vízelvezető árokban találták meg. A sofőr kiszállt a járműből és megpróbált gyalog elmenekülni, de elfogták.
Az autó utas- és csomagterében közel hatmillió forint értékű, feltehetően csempészett cigaretta volt. A gépkocsit vezető ukrán férfit előállították, majd a lefoglalt cigarettával együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06