Nagy fogás a NAV-nál
Védett madarat, cigarettát és drogot találtak egy autóbuszban az M5-ösön
Több mint negyven élő védett madarat, 23 karton magyar adójegy nélküli cigarettát és kábítószergyanús anyagot is találtak egy autóbuszban az M5-ösön, Lajosmizsénél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.
2013.11.21 12:40MTI
Az adóhatóság Facebook-oldalára csütörtökön feltett közlemény szerint közúti ellenőrzést tartottak az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőhelyén, és megállítottak egy román férfi által vezetett, román rendszámú, utánfutós autóbuszt is.
A jármű átvizsgálásakor előkerült 23 karton magyar adójegy nélküli cigaretta, és emiatt a pénzügyőrök tételesen átvizsgálták a buszt és az utánfutót. Találtak három gramm amfetamingyanús anyagot, valamint 45 élő madarat (kék cinegét, erdei pintyet, csízt, tengelicet) is, amelyeknek egymillió forintnál több az eszmei értékük.
A Kiskunsági Nemzeti Park szakértője megállapította, hogy a madarak védett fajokhoz tartoznak, ezért szállításuk engedélyhez kötött. A sofőrnek nem volt ilyen engedélye, és azt mondta, hogy a madarakat egy ismeretlen adta fel postacsomagként Romániában, és Olaszországba akarta küldeni őket. A pénzügyőrök lefoglalták a védett madarakat, az adózatlan dohányterméket és a kábítószert.
A román sofőr ellen kábítószer birtoklása, valamint természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított. A védett madarakat a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóságának munkatársai meggyűrűzték, majd a pénzügyőrökkel közösen szabadon engedték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06