Adóügyek
Több százmilliós adóhiány a neves plasztikai sebésznél
A sebész csupán a tízezer forintos nagyságrendű konzultációs díjakat és néhány műtéti díjat rögzített a hivatalos számlázó programban, miközben kétszáznál is több páciense volt, köztük milliós műtéteket fizetők is.
2013.11.18 09:50ma.hu
Fotó: MTI
Egy országosan ismert plasztikai sebésznél tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mert a gyanú szerint több százmilliós nagyságrendben titkolta el bevételeit. Az orvos a tetemes adóhiány megállapítása és megfizettetése mellett büntetőjogi következményekre is számíthat.
Egy újabb plasztikai sebészről derült ki, hogy jelentős összegű bevételt titkolt el az adóhatóság elöl. A neves orvos a szépségiparban folytatott korábbi adatgyűjtés során vált gyanússá a NAV szakembereinek.
Az adózatlan forintok nyomát kutatva a pénzügyi nyomozók és az adóellenőrök bírói engedéllyel, ügyész jelenlétében egyszerre hét helyszínen tartottak házkutatást - többek között a sebész lakásán és rendelőjében -, iratokat foglaltak le és lementették a számítógépek adatait.
Mint kiderült, a sebész csupán a tízezer forintos nagyságrendű konzultációs díjakat és néhány műtéti díjat rögzített a hivatalos számlázó programban, miközben kétszáznál is több páciense volt, köztük milliós műtéteket fizetők is. A NAV jelenleg több évre visszamenőleg ellenőrzi az orvos és cégének társasági adó, áfa-, és szja-bevallásait, vizsgálva a sebész vagyongyarapodását is.
A házkutatás során nyert adatok feldolgozása - a páciensek adatainak védelme mellett - és az adócsalás mértékének megállapítása folyamatban van, de az már most látszik, hogy százmilliós nagyságrendű eltitkolt bevételről van szó. A várható adóhiány a hozzá kapcsolódó szankciókkal (adóbírsággal, késedelmi pótlékkal) együtt akár több százmillió forint is lehet.
A Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság költségvetési csalás miatt büntető feljelentést tett a NAV illetékes bűnügyi igazgatóságánál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


