Sok-sok cigarettát lefoglaltak
Csempészautók szenvedtek balesetet a Nyírségben
Két balesetet szenvedett személyautóban több mint 15 millió forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát foglaltak le a rendőrök a Nyírségben.
2013.11.15 16:11MTI
Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az egyik autó Tiszaszentmárton és Tiszabezdéd között sodródott az árokba.
A kocsi utas- és csomagterében 10 millió forint értékű cigarettát találtak a baleset miatt intézkedő járőrök. Az autót vezető 33 éves tiszabezdédi sofőrt előállították, majd a dohányáruval együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
A másik csempészt ugyancsak csütörtökön, autósüldözés után fogták el a rendőrök, mert nem állt meg gépkocsijával az őt igazoltatni akaró járőröknek Kömörő külterületén.
A rendőrök több településen át megkülönböztető jelzést használva üldözték a csempészautót, amely végül Zsarolyán határában egy kanyarban az árokba sodródott. A kocsiban több mint ötmillió forint értékű, külföldi zárjeggyel ellátott cigaretta volt.
A 36 éves kocsordi gépkocsivezetőt a rendőrök a csempészáruval együtt szintén az adóhivatal munkatársainak adták át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


