Módosítanak
A társasági adózásban és illetékekben változások várhatók januártól
Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban a társasági adót és az illetékeket érintő módosítások is vannak.
2013.11.07 17:49MTIA társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényt illetően bejelentett részesedések esetén a minimális részesedésszerzés mértéke a nemzetközi gyakorlatot követve 30-ról 10 százalékra változik, míg a bejelentésre nyitva álló jogvesztő határidő 75 napra emelkedik.
A törvényjavaslat (a mikrogazdálkodókat érintő kisebb eltéréssel) átveszi a számviteli törvény által meghatározott nem jelentős összegű hiba fogalmát. A nem jelentős összegű hiba adóhatását a hiba feltárásának adóévében kell figyelembe venni, így szükségtelenné válnak és kikerülnek a törvény szövegéből az önellenőrzéshez kapcsolódó adóalapot módosító tételek.
A saját tevékenységi körben végzett kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költségével nemcsak az adózó, hanem kapcsolt vállalkozása is (természetesen megosztva) csökkentheti az adózás előtti eredményét. A csökkentő tétel alkalmazására akkor lesz lehetőség, ha a kapcsolt vállalkozás által végzett kutatás-fejlesztési tevékenység kapcsolódik mind az adózó, mind a kapcsolt vállalkozás bevételszerző tevékenységéhez, valamint a kapcsolt vállalkozás nyilatkozik a kutatásfejlesztési tevékenység közvetlen költségéről, illetve ebből az adózó által érvényesíthető összegről. A nyilatkozatban foglaltak teljesüléséért a felek egyetemlegesen felelnek, valamint a társasági adóbevallásban mindkét fél adatszolgáltatásra köteles.
Az ingatlannal rendelkező vállalkozások meghatározásához a beszámolóban kimutatott eszközök/ingatlanok arányának kiszámítása a piaci értékek helyett 2014. január 1-jétől a könyv szerinti értékek alapján történik. A törvényjavaslat a telephely definíciót kiegészíti, és nevesíti az ingatlanok értékesítését.
A kis- és középvállalkozásnak minősülő adózók tárgyi eszköz beruházáshoz igénybe vett hitelek kamata utáni adókedvezmény a 2013. december 31. után felvett hitelek tekintetében a korábbi 40-ről – a de minimis szabályokra is figyelemmel - 60 százalékra bővül.
Az illetékeket érintő jelentős változás, hogy újraszabályozzák a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság fogalmát. 2014-től a minősítés szempontjából irreleváns a megszerzett társaság főtevékenysége, ehelyett a társaság beszámolójában kimutatott (pénzeszközök és pénzkövetelések nélküli) eszközök és az ingatlanok aránya lesz a mérvadó.
A gazdálkodó szervezetek közötti követeléselengedés és tartozásátvállalás illetékmentessége külföldi vagyonszerző fél esetén 2014-től feltételekhez kötött. A mentesség akkor érvényesíthető, ha a külföldi vagyonszerző bejegyzés szerinti országában a társasági adónak megfelelő adó összege legalább 10 százalék, és a részesedések értékesítését terhelő adó is eléri a 10 százalékot.
A javaslat számos ponton módosítja a jelenleg hatályos szabályozást. Az ajándékozási illetékmentességet kiterjeszti a házastársakra, illetékmentessé válik az osztalékra vonatkozó követelés elengedése, a csődegyezség keretében és a felszámolási eljárásban a követelés elengedése, valamint a házastársi vagyonközösség megszüntetéséből származó vagyonszerzés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


