Nem javul a vállalkozási kedv
Nincs jelentős változás a vállakozások adóterhelésében
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a jövő évi adótörvények az Országgyűlésnek pénteken benyújtott javaslat alapján a vállalkozások szempontjából nem tartalmaznak jelentős változást, de a cégek közérzetét javító intézkedést sem.
2013.10.18 20:25MTI
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken délután nyújtotta be a parlamentnek a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatát, amely szerint 2014-től kiterjesztenék a családi adókedvezményt, tovább segítenék az első lakáshoz jutást, és megtartanák a bankadót.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint a benyújtott javaslatcsomag a vállalkozások szempontjából jelentős változást nem tartalmaz, a cégek adóterhelését alapvetően nem változtatja meg. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a tervezetet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma nem vitatta meg, az adórendszer nem tartalmaz olyan megközelítést, ami érdemben javítaná a vállalkozások közérzetét. Nem szerepel benne az áfakulcs csökkentése és a luxusadó ügye sem - mondta.
A kabinet közlése szerint is a legfontosabb változások a családi adókedvezmények kiterjesztéséhez, és a személyi jövedelemadóhoz kapcsolódnak, ami "mind nem a vállalkozások közérzetét javító intézkedés" - fogalmazott.
Hozzátette: a vállalkozások számára a beruházások ösztönzése a legfontosabb, és Magyarországon ez jelenti a legfőbb problémát. A főtitkár a benyújtott javaslat első olvasása után "nem fedezte fel" az adórendszeren keresztüli beruházásösztönzést, vagy beruházási kedvezményeket. "Kétségeim vannak, hogy ebben a törvényben adóágon vannak-e olyan intézkedések, (...) amelyek a beruházási kedvet, a beruházási aktivitást javítanák" - fogalmazott Dávid Ferenc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06