NAV
Minden második autószerelő fennakadt az adóellenőrzésen
Még az egyik adóigazgatóság épülete mellett üzemelő szervizben sem adtak nyugtát a javítási díjról, holott a szerelők előzőleg a kerítésen keresztül látták, hogy a NAV dolgozói próbálják elindítani a meghibásodott autót, sikertelenül.
2013.09.17 10:30MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Közép-magyarországi régióban végzett ellenőrzései során az autószervizek felénél állapított meg jogsértést.
A revizorok olyan járművekkel érkeztek a szervizekbe, amelyek valóban szerelésre szorultak, így a fékjavítás, az olajszűrő-csere, az ülés-kárpitozás vagy a kipufogó-rendszer javíttatása hitelesnek tűnt. Az adóhatóság közlése szerint "előfordult", hogy a javítás után az autó menet közben hagyta cserben "gazdáját", akinek így autómentőt kellett hívnia. Még az egyik adóigazgatóság épülete mellett üzemelő szervizben sem adtak nyugtát a javítási díjról, holott a szerelők előzőleg a kerítésen keresztül látták, hogy a NAV dolgozói próbálják elindítani a meghibásodott autót, sikertelenül - olvasható a közleményben.
A NAV a Közép-magyarországi régióban nyáron végzett ellenőrzéssorozatát összegezve azt írta, "szinte nem volt olyan terület, vagy olyan piaci szegmens a fővárosban és Pest megyében, amelyet az adóellenőrök és a pénzügyőrök - gyakran a társhatóságokkal együttműködve - nem ellenőriztek".
A kiemelt idegenforgalmi, turisztikai helyszínek (például strandok, vendéglátóegységek) vizsgálatán túl akcióik autószervizekre, horgásztavakat üzemeltetőkre, szállásadókra, vitorlázást, sétarepülést vagy épp lovaglást kínálókra is kiterjedtek.
A 3700 vizsgált egység közül átlagosan minden harmadik ellenőrzött vétett a jogszabályok ellen. A NAV ezek miatt 96 millió forintos mulasztási bírságot szabott ki és négy üzlet bezárását rendelte el.
A NAV ugyanakkor az idei szezon pozitív tapasztalataként azt emelte ki, hogy a kuponos értékesítést vállaló cégeknél - a korábbi ellenőrzések hatására - javult a bizonylatadási fegyelem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06