Romániából származik
23 tonnányi görögdinnyét foglaltak le Békés megyében
Romániából származó mintegy 23 tonnányi - közel egymillió forint értékű - görögdinnyét foglaltak le a hatóságok csütörtökön Békés megyében.
2013.08.09 13:23MTI
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára közölte: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentése alapján csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának munkatársai ellenőrzést tartottak egy kecskeméti székhelyű cég nagybánhegyesi telephelyén.
A telephelyre Romániából érkezett összesen 64 tartályládában - ládánként 360 kilogramm - görögdinnye. A dinnye forgalmazásával foglalkozó cég a román származású görögdinnyét magyarországi termékként jelölve Szlovákiában szerette volna értékesíteni.
A hatósági ellenőrök a vizsgálatot követően azonnali zár alá helyezték az árut, és a görögdinnye-szállítmány megsemmisítéséről rendelkeztek, és egyben kezdeményezték a cég szabályszerű működésének ellenőrzését is - tudatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


