NAV
Csaknem 150 millió forint bevételt titkolt el egy józsefvárosi cég
A széles szolgáltatói és tanácsadói területen tevékenykedő cég vizsgálatakor kiderült, hogy a bevételi számlák között vannak olyanok, amelyek nem szerepeltek a cég könyvelésében.
2013.08.09 11:08MTI
Egy józsefvárosi kft. 148 millió forint értékben titkolta el bevételét, 71 millió forint költséget pedig számlák nélkül, jogtalanul számolt el - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-magyarországi regionális adó főigazgatósága pénteken.
A közlemény szerint a széles szolgáltatói és tanácsadói területen tevékenykedő cég vizsgálatakor kiderült, hogy a bevételi számlák között vannak olyanok, amelyek nem szerepeltek a cég könyvelésében, és olyanok is, amelyeket egy illegális számlázóprogrammal állítottak ki. A társaság a program hitelességét felszólításra sem igazolta.
A NAV becslése szerint a vállalkozás 148 millió forint bevételt titkolt el - közölték.
A cég emellett összesen 71 millió forint költséget számlák nélkül, jogtalanul számolt el, miközben a beszerzéshez köthető áfát levonta.
Az ügyben feltárt jogsértések miatt várhatóan 81 millió forint adóhiányt állapítanak meg, amelyhez további 80 millió forint bírság és késedelmi pótlék társul - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


