Fizetnek, mint a katonatiszt
Szlovákiában a legmagasabbak a bankok adóterhei
Szlovákiában egy év leforgása alatt csaknem megduplázódtak a bankszektort sújtó adóterhek, így már a legmagasabbak az Európai Unión (EU) belül.
2013.07.25 18:52MTI
A Szlovák Bankszövetség a Nemzetközi Valutaalap megállapításaira hivatkozó jelentése szerint, 2012-ben az EU tagországai közül Szlovákiában voltak a legmagasabbak a bankokat sújtó összesített adóterhek, ezek szintje tízszeresen haladta meg a vizsgált országok átlagát.
Az SBA adatai szerint tavaly a szlovák bankok minden egymillió eurót kitevő eszközállományuk után 3059 euró (megközelítőleg 900 ezer forint) adójellegű járulékot fizettek be az államkasszába. Ugyanekkora összeg után Németországban a bankok 92 eurónyi (megközelítőleg 27 ezer forint), a brit bankok 185 eurónyi (közel 55 ezer forint) Magyarországon pedig 596 eurónyi (mintegy 175 ezer forint) adójellegű járulékot fizettek az államnak.
Jelenleg az EU 15 tagállamában kell bankadót fizetni. Bár a bankadó formája és mértéke különböző és esetenként több részből áll össze, a bankokra kirótt összesített adóterhek 2012-ben Szlovákiában voltak a legmagasabbak - állapítja meg a jelentés.
Az elemzők megjegyzik: bár Magyarország esetében a bankok által fizetett járulék mértéke magasabb volt, mint Szlovákiában, ám az összesített adóterhek alacsonyabb mértékűek voltak, mivel Magyarországon a lakáshitelekből adódó veszteségeik miatt a bankok azok összegének 30 százalékát levonhatták az adó összegéből.
A szlovák bankok tavaly összességében 169,8 millió euró adót fizettek. Az SBA a jelentésben úgy véli: a bankok adóterheinek jelenlegi, rendkívül magasnak tartott szlovákiai szintje különösen veszélyes, mivel a vállalatok hitelezésén kívül a bankok tőketartalék-képzését is veszélyezteti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


