Pénzügyi intézkedések
Bankszövetség: volt adócsomag konzultáció, de nem vezetett megállapodásra
A Magyar Bankszövetség szerint a kormány által bejelentett adócsomaggal kapcsolatban volt konzultáció, de az nem vezetett megállapodásra.
2013.06.17 19:15MTI
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délelőtt jelentette be, hogy az államháztartási hiány GDP-hez mérten legfeljebb 3 százalékos szinten tartása érdekében a kormány augusztustól emelné a tranzakciós illetéket, a bányajáradékot, a vállalkozások által fizetett távközlési adót, illetve kiterjesztené az egészségügyi hozzájárulást a kamatjövedelmekre is.
A kormány azt javasolja, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték a készpénzfelvételnél 6 ezrelékre emelkedjen a jelenlegi 3-ról, és itt eltörölnék a 6 ezer forintos felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával. A miniszter szerint az intézkedéseket a hétvégén egyeztették a bankszövetséggel, és a szervezet azokat jóváhagyta.
A módosító javaslatokat a kormány hétfőn benyújtotta a parlamentnek. A benyújtott adóintézkedések - megszavazásuk esetén - akár 100 milliárd forinttal is javíthatják a költségvetés helyzetét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint.
"A kormány által ma bejelentett adócsomaggal kapcsolatban a hétvégén történt konzultáció, mely megállapodásra nem vezetett" - válaszolta a bankszövetség az MTI érdeklődésére. Hozzátették, hogy a Magyar Bankszövetség jelenleg vizsgálja a csomag várható hatásait, az átdolgozás lehetséges irányait.
"A hitelintézeti szektor csak olyan adó- és teherstruktúrát tud támogatni, amely biztosítja a magyar gazdaság fejlődési lehetőségeit" - közölte a bankok érdekképviseleti szerve.
Kapcsolódó írások:
- Pénzügyi intézkedések: emelkedik a tranzakciós illeték és a vállalkozások távközlési adója
- A Fidesz támogatja a bejelentett Varga-lépéseket
- OGY gazdasági bizottság: általános vitára alkalmas a javaslat
- A telefonszolgáltatók egyelőre nem kommentálják Varga bejelentéseit
- NGM: akár 100 milliárddal is javulhat a költségvetés helyzete
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


