Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Adóemelés és az idei költségvetési hiány növelése nélkül biztosítja a cseh kormány a károk felszámolásához szükséges forrásokat.
2013.06.09 17:10MTI"A hosszabb távú gazdaságpolitikának köszönhetően a kormány elegendő eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy megfelelő támogatást tudjon nyújtani az árvíz által sújtott régióknak" - jelentette ki Petr Necas miniszterelnök a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.
A kabinet szerdán első körben a költségvetési tartalékból négymilliárd koronát különített el a helyreállításra, míg további 1,3 milliárd koronát a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére szánt alapból fordítanak az utak, hidak és a vasút helyrehozatalára.
"Természetesen több pénzre lesz szükség, s ezt anélkül tudjuk biztosítani, hogy bármiféle különadót vetnénk ki" - mondta Necas. Hozzátette, hogy az árvízkárokkal kapcsolatos kiadások a jövő évi költségvetést nem fogják befolyásolni.
A legutóbbi, 2010-es nagyobb árvíz után a cseh kormány minden adófizetőre havi 100 koronás különadót vetett ki egy évre. Az intézkedést a kormány a költségvetési hiány csökkentésének szükségességével indokolta.
Necas már korábban bejelentette, hogy a cseh kormány azonnal tárgyalásokat kezdeményez Brüsszellel arról, hogy támogatást kaphasson az európai uniós szolidaritási alapból is.
"Ez az árvízkárok nagyságától függ. Csak ezek összegzése után fogjuk tudni, hogy jogosultak vagyunk-e erre a támogatásra" - jegyezte meg a kormányfő. Csehország akkor lenne jogosult az EU-támogatásra, ha a károk összege meghaladná a 22 milliárd koronát.
Az első becslések szerint az árvízkárok értéke 20 milliárd körül lehet. Necas felhívta a figyelmet arra, hogy a gondok még nem múltak el, s az összeg valódi nagysága csak azután lesz ismeretes.
A miniszterelnök elmondta, hogy kormánya az utóbbi két évben évente mintegy kétmilliárd koronát fektetett be az árvízvédelembe. 2010-ig ez az összeg szerinte 1,2 milliárd korona volt.
A cseh költségvetés idei tervezett hiánya 100 milliárd korona, ez kevesebb a cseh hazai össztermék három százalékánál. "Stratégiai tervünket, hogy a költségvetési hiány a GDP három százaléka alá kerüljön, betartjuk" - húzta alá a miniszterelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06