Közérdekű bejelentés alapján
Két engedély nélkül működő céget ellenőriztek Tökölön
Két, engedély nélkül működő céget ellenőriztek Tökölön, a Pataki Vegyibarnító Kft. és a Sabsteel Vegyibarnító Kft. további működését megtiltották.
2013.04.25 19:02MTIAz Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség közleménye szerint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös ellenőrzésre közérdekű bejelentés alapján került sor.
Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a cégek 2012 júniusa óta engedély nélkül működtek a területen: tevékenységükre sem a tököli önkormányzattól, sem pedig az illetékes környezetvédelmi hatóságoktól nem kaptak engedélyt.
Mint írták, a bejelentés szerint az üzemben kémiai eljárásokat követően a maradék anyagokat, veszélyes hulladékokat a műszaki szabályoktól, illetve a jogszabályokban foglaltaktól eltérően, környezetveszélyeztető módon gyűjtötték, és a további kezelésről nem megfelelően gondoskodtak.
Ezért az illetékes felügyelőség talaj-, illetve hulladék mintákat vett a telephelyen, és az ellenőrzés után a cégek tevékenységét megtiltotta - közölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


