A kompenzáció összege még vita tárgya
Varga: a kormány szerdán tárgyal a pénztárgépekről
"A kormány szerdai ülésén foglalkozik újra a pénztárgépek kérdésével, s azzal, hogy az új gépek beszerzése milyen kompenzációval történjen."
2013.03.26 13:50MTIVarga Mihály kedden, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) tett munkalátogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatót.
Mint a nemzetgazdasági miniszter elmondta, nagyon egyszerű rendszerre törekszenek, a kompenzáció összegéről még vita van, de azt szeretnék, ha nem lenne akadálya a pénztárgépcserének.
Az átállás május 31-i határideje tarthatónak tűnik, s a parlament által jóváhagyott bevételt reményeik szerint realizálni tudják. A kormány ugyancsak szerdán foglalkozik azzal, hogy milyen további lépéseket javasoljon, miután az Európai Bizottság nem támogatta a fordított adózás bevezetését az élősertés, félsertés és takarmányok értékesítésére vonatkozóan.
A ciprusi helyzetre utalva Varga Mihály kifejtette: a magyar kormány a bankokat adóztatja, nem a betéteseket. Úgy vélekedett, a legnagyobb védettséget az adja a magyar betéteseknek, ha hazahozzák a pénzüket. Erre büntetőkamat nélkül volt is lehetőség - emékeztetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


