Országgyűlés
Nem lép hatályba a fordított adózás a sertéságazatban
Azzal indokolták a módosítást, hogy Magyarország nem kapta meg az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást.
2013.03.26 09:59MTIMégsem lép hatályba április 1-jén a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan. A fideszes Dióssi Csaba és frakciótársa, Ékes József javaslatát - házszabálytól eltéréssel - kedden fogadta el az Országgyűlés 257 igen és 4 nem szavazattal. A kormánypárti képviselők azzal indokolták a módosítást, hogy Magyarország nem kapta meg az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást. Az Európai Bizottság március 19-i közleményében ugyanis elutasította Magyarország kérelmét, utalva egyebek mellett a csalás átterelődésének veszélyére.
"A jogalkalmazók számára elengedhetetlen egyértelmű jogi helyzet minél kisebb adminisztrációs teherrel járó megteremtése teszi szükségessé ezt a soron kívüli módosítást" - olvasható az indoklásban.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a fordított áfa bevezetésétől a feketegazdaság visszaszorítását várta. Múlt csütörtökön Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy sajtótájékoztatón azt mondta: akár 50 százalékkal is mérséklődhet az ágazatban a jelenleg legalább 30 százalékra becsült feketegazdasági tevékenység, ami 10-15 milliárd forintnyi többletbevételt jelenthet az államkasszának.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén az egyik előterjesztő, Ékes József megerősítette, hogy a fordított áfának az érintett termékkörre való bevezetésével 10 milliárd forintos áfabevétellel számoltak, ennek hiányában hagyományos ellenőrzési eszközökkel biztosítják majd, hogy teljesüljön az idei áfabevétel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


