Havi 135 ezer forintig
NGM: feltétel nélkül érvényesíthető a bérkompenzációs adókedvezmény idén
Havi 135 ezer forint összegű munkabérig 2013-ban is érvényesíthető a bérkompenzációs adókedvezmény, amelyben azok a cégek is részesülhetnek, amelyek tavaly nem hajtották végre az elvárt béremelést.
2013.01.10 16:22MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy az elvárt béremelést szabályozó kormányrendelet 2012-re vonatkozott, és az adóváltozások miatti nettó keresetveszteség elkerülését célozta. 2013-ban már nincs elvárt béremelés, hiszen az idei adóváltozások csak keresetnövekedést, vagy munkáltatói köztehercsökkenést eredményezhetnek.
Ettől függetlenül a 2012-ben életre hívott, béremelések kompenzálására szolgáló szociális hozzájárulási adókedvezmény - tavalyhoz képest csökkentett mértékkel és összeghatárig - 2013-ban is érvényesíthető. Az NGM kiemeli, hogy az igénylésre való jogosultságnak nincs külön feltétele, a kedvezményt minden munkáltató kérheti, függetlenül attól, hogy a munkáltató az elvárt béremelést 2012-ben végrehajtotta-e.
Az idén alakuló cégek szintén érvényesíthetik ezt az adókedvezményt. A kedvezmény érvényesítésekor azonban figyelni kell arra, hogy a bérkompenzációs kedvezmény a munkahelyvédelmi akcióban meghirdetett adókedvezményekkel (25 év alattiak, 55 év felettiek, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatottak, tartós munkanélküliség, illetve szülés után munkába visszatérők kedvezménye) nem vonható össze - olvasható a közleményben.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


