Lehetséges adócsökkentés
Elkezdődtek az egyeztetések adóügyben az MSZP és az SZDSZ között
Elkezdődtek az egyeztetések az MSZP és az SZDSZ között egy lehetséges adócsökkentés ügyében - értesült az MTI a liberális párthoz közel álló forrásokból. A távirati iroda információi szerint az egyeztetések szakmai és politikai szinten is folynak.
2008.06.03 19:49MTIKóka János pártelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a szabad demokraták hároméves, ezermilliárd forintos adócsökkentési programot készítettek. Terveik szerint 2009-re a GDP 2 százalékával, mintegy 500 milliárd forinttal, 2010-re és 2011-re pedig a GDP 1-1 százalékéval 250-250 milliárd forinttal kellene csökkenteni az adószintet.
Az SZDSZ 2009-re javasolja a 20 százalékos egykulcsos adó bevezetését, amelyet 2010-re 19, 2011-re pedig 18 százalékra kellene csökkenteni. A liberális pártelnök a sajtótájékoztatón programjuk forgatókönyvét úgy vázolta, hogy a nyár folyamán el lehet kezdeni a pártok képviselőivel a tárgyalásokat.
Ezt követően az őszi ülésszakban a parlament elfogadhatja a hároméves, ezermilliárd forintos adócsökkentés programot. Végül a kormány javaslatot tesz a pártoknak arra, honnan kívánja megtakarítani ezt az összeget. Hozzátette: ha a kormány a pártok elé tárja javaslatait, az SZDSZ partner lesz abban, hogy megtárgyalják őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06