Dinamikusan nő a város gazdasága
Jó ütemben nőnek az adóbevételek Egerben
Jó ütemben bővül Eger gazdasága, az idén az első kilenc hónapban 180 millió forinttal több iparűzési adó folyt be, mint egy évvel korábban, az összesen 3,7 milliárd forintos adóbevétel pedig 288 millióval haladja meg a tavaly azonos időszakit.
2012.10.15 15:11MTIKorsós László, az önkormányzat adóirodájának vezetője hozzátette: ez azt jelenti, hogy dinamikusan nő a város gazdasága, bár elsősorban a nagyvállalati szektorban. Az év első 9 hónapjában összesen mintegy 3,7 milliárd forint iparűzési, építmény-, gépjármű- és idegenforgalmi adót szedtek be, ami 95,4 százaléka az egész évre tervezett mértéknek, az összeg 83 százalékát a vállalkozások fizették be.
Az adóiroda vezetője elmondta, hogy 288 millió forinttal több adóbevétel folyt be az első háromnegyed évben az önkormányzat kasszájába, mint 2011 első kilenc hónapjában, a 2010-es mértéket pedig 835 millió forinttal haladják meg a bevételek. A befolyt összeg annak ellenére csaknem elérte az egész évre tervezett mértéket, hogy az önkormányzat idei költségvetésében 252 millió forinttal több adóbevétellel számolt mint tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


