Nem kell

Módosult az szja 1%-ának civil felhasználhatósága

Az Országgyűlés 324 igen szavazattal, 8 nem ellenében és egy tartózkodás mellett megszorítást vett ki a vonatkozó törvényből.

2012.09.24 18:25MTI

A parlament hétfőn a fideszes Kővári János javaslatára elfogadta, hogy a közhasznú szervezetekkel szemben ne legyen elvárás az állami szervvel vagy önkormányzattal kötött szerződés megléte, hanem a közhasznú jogállással nem rendelkező civil szervezetekkel azonos feltételekkel váljanak az egyszázalékos szja-felajánlás kedvezményezettévé.

A személyi jövedelemadó (szja) meghatározott részének, az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény eddig ugyanis másképpen kezelte a közhasznú jogállással rendelkező, és a nem közhasznú civil szervezeteket. Az előbbiek csak akkor juthattak hozzá az adózók egy százalékos felajánlásához, hogy ha már egy évvel korábban - állami szervvel vagy önkormányzattal kötött szerződés alapján - végezték a tevékenységüket.

Az Országgyűlés 324 igen szavazattal, 8 nem ellenében és egy tartózkodás mellett ezt a megszorítást vette ki az említett törvényből.

A jogszabályba kiegészítésként bekerült a közhasznú tevékenységek listája is, így a jövőben ide tartozik például a szociális tevékenység, a természetvédelem, a gyermek- és ifjúságvédelem, a fogyasztóvédelem és az atlanti integráció elősegítése is.

A Ház szavazatával egyúttal a magyar hősök emlékének megörökítéséről szóló törvényen is változtatott, annak érdekében, hogy a megemlékezéseken ne csak egyesületek, hanem alapítványok is részt vehessenek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.