Sokszor "elfelejtettek" számlát adni
12 milliós bírságot szabott ki a NAV a Magyar Nagydíjon
Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Hungaroringen, a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
2012.08.01 09:32MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának közleményében azt írták, az ellenőrzés tapasztalatai szerint az árusok minden második esetben "elfelejtettek" számlát vagy nyugtát adni a vásárlóknak, illetve sok volt a "feketemunkás" és a bevételeit eltitkoló taxis is, akik szinte egyetlen alkalommal sem adtak nyugtát a viteldíjról. A közlés szerint többen engedély és adószám nélkül árultak, és a vállalkozások a foglalkoztatottak több mint felét bejelentés nélkül, illegálisan alkalmazták - tették hozzá.
A NAV munkatársai 221 alkalommal végeztek ellenőrzést, összesen 12 millió forintos bírságot szabtak ki, emellett a vendéglátóhelyekről igazolatlan eredetű jövedéki árut, az árusoktól pedig hamis márkajelzésű ruhákat is lefoglaltak. A 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a hétvégén rendezték meg a Hungaroringen, a futamot Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


