Vádemelés a trükkös ügyvéddel szemben
Többtonnás munkagépeket tudott titokban tartani a NAV előtt
Vádemeléssel zárta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a nyomozást, amit egy kecskeméti ügyvéddel szemben, csődbűncselekmény miatt indított.
2012.06.13 09:55HavariaPressTöbb mint 10 éve alapított építőipari céget egy kecskeméti férfi és ügyvéd ismerőse. A társaságban az ügyvéd papíron csak tagként szerepelt, de mintegy öt éve kizárólag ő látta el a kft. irányítását. A cég tartozásainak felhalmozódása miatt a kft. felszámolását elrendelte a bíróság, és a hitelezők bejelentették igényüket. A felszámoló számára kiderült, hogy a cég tulajdonában nagy értékű munkagépek vannak, amiket az ügyvéd nem adott át, meghiúsítva ezzel a hitelezők 43 millió forintos tartozásának megfizetését, ezért a felszámoló feljelentést tett a NAV-nál. A pénzügyi nyomozók a házkutatás során olyan könyvelési adatokra bukkantak, amelyekből egyértelművé vált, hogy az építőipari kft. további 60 millió forinttal is rendelkezik, amit az ügyvéd szintén eltitkolt. A pénzügyi nyomozók a csődbűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást a napokban vádemeléssel lezárták, és az ügy iratanyagát megküldték a Kecskeméti Városi Ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


