Földön innen, Földön túl
Időszaki kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban
400 éve, hogy az ember távcsövet fordított az ég felé, amely megváltoztatta és kitágította a világról alkotott képünket. Galileo Galilei 1609. augusztus 25-én mutatta be távcsövét a velencei törvényhozóknak.
2009.08.19 19:15ma.huEzzel új korszak kezdődött a természettudományokban: a Nap véglegesen átvette központi szerepét, a reneszánsz kor legismertebb csillagászának, Kopernikusznak az elmélete végérvényesen beigazolódott.
A neves eseményre emlékező kiállításunk a reneszánsz eszmeiség alapgondolatának, az újjászületésnek a jegyében mutatja be azokat a tárgyakat, műszereket, amelyek segítségével négy évszázada folyamatosan változnak, megújulnak a Világegyetemről alkotott ismereteink, ugyanúgy, ahogy a csillagok tűnnek fel és tűnnek el a fekete égbolt végtelen tengerében.
A rendezvény tervezett időtartama alatt kiállított eszközök, demonstrációs berendezések és egyéb, a kiállításba illeszthető, a látogatók számára hasznos ismereteket nyújtó műtárgyak révén a csillagászattal egyébként csak egy-egy kiemelt fontosságú esemény során találkozó vendégeink figyelmét ráirányíthatnánk a csillagok, bolygók megfigyelésének jelentőségére, a tudományág fejlődése kiváltotta társadalmi és kulturális hatások alakulására, s a mindennapi életünket befolyásoló, a csillagok állásásból kiolvasható történések tudományos megalapozottságára, hamis voltára.
A Nemzetközi Év rendezvényeihez kapcsolódóan a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum látványos, interaktív csillagászati kiállítás megrendezését tervezi. A kiállítás meghatározó tárgyi anyagaként többek között a különféle távcsövek, a csillagászati megfigyelések alkalmával használatos eszközök fejlődését kívánjuk bemutatni. Különösen nagy figyelmet tervezünk fordítani a magyar fejlesztésű és tervezésű, használatú műszerek valamint eredmények ismertetésére.
A tárgyak bemutatásán túl olyan animációk, PC-ken futtatható, lejátszókon megjeleníthető műsorok, összeállítások szerepeltetését is tervezzük, amelyek látványosan kiegészíthetnék a statikus tárgy-együttest felvonultató összeállításunkat.
Tervezzük méretarányos Naprendszer-modell megépítését és interaktív csillagkép „kirakó” működtetését is.
A kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai kiadvány segítségével kívánjuk a látogatókat bevonni a csillagászat érdekességeinek minél „kézelfoghatóbb” megismerésébe.
Amit muszáj kipróbálnia a kiállításon:
- hogy milyen „éles” képet láthat a Galilei-rendszerű távcsövön keresztül,
- a Naptömeget és a fényévet „mérő” mérleget,
- a Naprendszer bolygóinak méretarányos modelljét.
Megtudhatja,
- hogy mikor, melyik bolygó látható szabad szemmel az égbolton, akár 100 évre előre is,
- mi az armilláris szféra, és miért került rá például a portugál nemzeti zászlóra,
- milyen égi jelenséget látott Shakespeare 8 évesen, melyet később a Hamletben meg is örökített.
Tervezett nyitva tartás:
2009. augusztus 25. – 2009. november 22.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum látogatható:
kedd-péntek: 10.00 - 17.00
hétvégén és ünnepnapokon: 10.00 – 18.00
November 1-től téli nyitva tartás szerint.
Kapcsolódó írások:
- Vasárnapi finisszázs és premier a Műcsarnokban
- Messiások kiállítás a karneváli héten!
- Nagyszabású női kiállítás nyílik a Pompidou Központban
- Válságjelek- fotókiállítás a nagy gazdasági világválság idejéből
- A budo szelleme - a szamurájok öröksége!
- Idén is lesz Friss kiállítás a Kogart Házban
- Közönségcsalogató napok Dürer és kortársai műveinek kiállításán
- Százhuszonhét művész szerepel az Akvarelltriennálén