A kormányfő sértetlen maradt
Sörétes puskával rálőttek az egyiptomi miniszterelnök konvojára
Rálőttek az egyiptomi miniszterelnök konvojára Kairó központjában egy közlekedési vita miatt vasárnap este, a tetteseket elfogták, a kormányfőnek nem esett baja.
2013.05.06 09:43MTIA kairói belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint a három autóból álló kocsisor egy hídon haladt át, amikor vele szemben nagy sebességgel egy kisteherautó közeledett. A miniszterelnöki konvojból figyelmeztető lövéseket adtak le, hogy a járművet más irányba tereljék, mire a teherautóból sörétes puskával rálőttek az egyik gépkocsira.
A teherautóban öten ültek, őket a rendőrség rövid üldözés után elfogta. Azt vallották, hogy a közelben lévő otthonukba siettek, miután röviddel korábban összetűzésbe keveredtek egy másik társasággal. A kisteherautó menekülés közben elütött egy rendőrt és egy járókelőt, de súlyosabb sérüléseket nem okozott.
A belügyminisztérium közleménye szerint az incidensnek nem voltak politikai indítékai.
Hisam Mohamed Kandil miniszterelnököt az ellenzék hevesen bírálja és lemondását követeli a kormány "gyenge teljesítménye miatt".
Kapcsolódó írások:
- Az igazságszolgáltatás "megtisztítását" követelik Murszi hívei
- Egyiptom - a Külügy a felekezetek közötti béke megőrzését kéri
- Muzulmánok és keresztények csaptak össze Egyiptomban
- Iszlám kötvények bevezetését tervezik Egyiptomban
- Neves komikust hallgatott ki az egyiptomi ügyészség
- Összecsapás az egyiptomi elnöki palotánál
- Gyújtópalackokat dobtak a tüntetőkre az egyiptomi elnöki palotánál
- Az egyiptomi elnök aláírta az ország új alkotmányát
- Harckocsikat vezényeltek az egyiptomi elnöki palota elé