Még az ingatlanárak is felmentek
Skóciát "hódító Vilmos" St Andrews-i évei
Még az ingatlanárakat is felhajtotta Vilmos herceg a St Andrews Egyetem vonzáskörében, amikor megkezdte tanulmányait, nem beszélve arról, hogy mekkora lökést adott - akaratlanul - a jelentkezők számának.
2011.04.24 17:38MTIII. Erzsébet brit királynő elsőszülött fiának elsőszülött fia - és ennek okán trónörökös - 2001-ben kezdte meg a tanulást a skóciai egyetemen, aminek azonban már 2000-ben hatása volt a környékre, mivel annak az évnek augusztusában jelentették be a hírt. A 16 ezer lelkes település azután lelkesen üdvözölte Vilmost, akit Skócia iránti szeretete vezérelt az 1413-ban alapított, legrégibb skót egyetemre az "esélyesebb" Cambridge vagy Oxford helyett.
A trónörökösi jelenlét egyik évről a másikra 44 százalékkal tette kívánatosabbá az egyetemet a brit továbbtanulók körében - főként a lányok száma szökkent nagyot -, de a külföldiek is "beindultak": kétszer annyian jelentkeztek, mint korábban.
A kisvárost eladdig legfeljebb golfpályái, tiszta tengerpartja és történelmi épületei révén ismerték valamelyest, ám Skóciát "hódító Vilmos" egy csapásra világhírűvé tette - akaratlanul. Ő maga - egy diáktársa visszaemlékezése szerint - teljesen átlagos öltözékben - farmernadrágban és pulóverben - érkezett meg 2001 szeptemberében az egyetemre, apja, Károly herceg kíséretében. Az apa-fia tanévkezdési érkezés megszokott, ám ezúttal a közlekedés megállt - a rendőrség "stoppolt" -, Vilmost pedig az utcákon lelkesen üdvözölték több százan.
A herceg azután művészettörténetet tanult, majd áttért a földrajzra. Hétköznapjairól nemigen szivárgott ki semmilyen hír, a hallgatókat figyelmeztették, hogy a kicsapást kockáztatja, aki bármilyen "felséges sztorival" szolgál a sajtónak. Vilmos amúgy sem élt "szenzációsan", visszafogott énű. Öccse, Harry herceg elmondása szerint az esküvőjét is legszívesebben egészen szűk körben tartaná.
Vilmos mennyasszonyát, Kate Middletont is a St Andrews-nak köszönheti, ami nem csoda. Ez Nagy-Britannia első számú "párösszehozó" egyeteme, a hallgatók 10 százaléka talál rá falai közt jövendőbelijére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


