Lecseréli a polgármester a védőszentet
Micsoda város! Még a szobornak sem lehet nagy melle!
Lecserélteti egy francia kisváros polgármestere a város védőszentjének tartott női mellszobrot, mert véleménye szerint annak túl nagyok a keblei. Igaz, az előzőt is ő rendelte.
2011.04.04 18:29MTI
"Marianne" (Fotó: Hellopro)
Neuville-en-Ferrain település első emberének, Gerard Cordonnak bántja a szemét Marianne mellszobra, aki a francia köztársaság allegorikus alakja, szobra pedig alapdísze a francia polgármesteri hivataloknak.
A megszokottnál kissé keblesebb változatot egy helyi szobrásznő alkotta, és mint mondta, szándékosan volt "bőkezűbb" Marianne melleit illetően, mivel így akarta jelképezni a köztársaság nagylelkűségét.
A 10 ezer lelkes város 2007-ben vásárolta a szobrot 1400 euróért (400 ezer forintért), ezért aztán nem mindenki lelkesedik a városházán a cseréért. A polgármester azonban meggyőzte a tanácsosokat, hogy az idei költségvetésből különítsenek el 900 eurót mellszoborcserére.
A szobrásznő elmondása szerint a mellesebb változatot is a polgármester választotta több változatból.
Kapcsolódó írások:
- Szoborlopás: félmillió forintot ajánlott fel Siófok a nyomravezetőnek
- Egymilliónál is többen voltak kíváncsiak a szoborra
- Villámcsődülettel "avatták fel" a felújított kolozsvári Mátyás király szoborcsoportot
- Időkapszula került a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport belsejébe
- Értékes, középkori Madonna-szoborra leltek Mainz-ban
- Restaurálták a milói Vénuszt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


