Szerelmünk nevét viseli a rovar
Morbid szerelmes ajándék: "tessék, a csótányod"
Nem a romantikus ajándékok netovábbja, mégis sokan ajándékozzák meg szerelmüket Valentin-nap alkalmából egy saját névre keresztelt csótánnyal.
2011.02.14 18:29ma.huA „sziszegő” fajtájú csótányok közül választhatnak azok a szerelmesek, akik párjukat ezzel a legkevésbé sem rendhagyó ajándékkal szeretnék meglepni. Az ötlet a New York-i Bronx állatkert vezetőinek jutott eszébe, akik azzal az ajánlattal rukkoltak elő, hogy egy-egy kiválasztott példány az ajándékozott nevét fogja ezentúl viselni.
„A virágok elhervadnak, a csoki elolvad. A csótányok viszont mindig megmaradnak” – mondta az állatkert szóvivője a bizarr szerelmes ajándékkal kapcsolatban, ami viszont csak korlátozott számban érhető el.
Meglepő módon mégis már az ajánlat első 24 órájában ezer ember választotta ezt a „különlegességet”.
Vajon őket hogy hívják? (Fotó: sawormfarming)
Hasonló akciója a hazai állatkerteknek is van, igaz, itt „csak” jelképes örökbefogadást lehet kérni, névadásról eddig nem volt szó, és jellemzően a nagyobb állatfajok közül szoktak választani. Az „örökbefogadó szülő” ilyenkor egy oklevelet kap, amelyen igazolják, hogy mostantól ő lett valamelyik oroszlán vagy épp elefánt pótpapája, pótmamája, és persze az állatkert örömmel fogad némi jelképes anyagi támogatást is.
Ehhez hasonló oklevelet kapnak a New York-i „csótánydruszák” is, akik 10 dollár ellenében nevezhetik el a rovarokat. Az összeget az állatkert a madagaszkári erdők és élőviláguk megmentésére ajánlja fel, ahol egyébként a legnagyobb és leghangosabb csótányfajok élnek, összesen 58 ezren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


