Állandóan vért és infúziót kap Hulé Éva
"Tudom, hogy sietnem kell..." - Nagyon rosszul van Zámbó Jimmy halálának szemtanúja!
Megvan a veszélye, hogy már nem éri meg a következő őszt Hulé Éva, aki a Király halálának egyetlen szemtanúja? A nagybeteg asszony állapota ismét rosszabbra fordult, napok óta nem marad meg benne folyadék.
2010.03.22 12:30Hulé Éva korábban már elveszítette egyik lábát, majd nemrég a másikat is amputálniuk kellett az orvosoknak - Amikor már úgy tűnt, stabilizálódott az állapota, újra kórházba kellett vinni. Pár nap óta ismét rosszul van Zámbó Jimmy halálának szemtanúja - adta hírül a Napi Ász.
Az asszony nem tagadja: napok óta nem marad meg benne folyadék, megtámadta ugyanis betegsége a veséjét is.
Állandóan infúziót és vért kap, egyelőre szó sem lehet arról, hogy hazaengedjék. Orvosai azzal biztatják, jövő hétre már jobbra fordulhat az állapota - mondta el a Napi Ásznak Hulé Éva.
Bezárva fekszik hónapok óta, szinte senki sem nyitja rá az ajtót, hogy kivigye a levegőre. Nem tudja azt sem, mi lesz vele, ha egyáltalán felépül - vallja be a beteg asszony, akinek szeme egyik pillanatról a másikra felakad, és másodpercekre elveszíti kapcsolatát a külvilággal...
Hulé Éva úgy érzi, korábban húsz hónapon át volt nagyon rossz állapotban, mégis erőre kapott.
Úgy érzi, most is van célja: hogy végre kiderüljön Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban az igazság. Ez tartja életben, és ad erőt neki, de tudja, hogy sietnie kell - mondta elhaló hangon a Napi Ásznak az asszony.
Rendőrségi akták Jimmy haláláról - részleteket itt tudhat meg!
Kapcsolódó írások:
- Gregor Bernadett: Eksztázisban készült a fotó Jimmy-vel!
- Eltávolított cikk
- Eltávolított cikk
- Jimmy édesanyja: Isten őrizz, hogy kihantolják!
- Pataky Attila Jimmyről: Balkezes nem lő a jobb halántékába
- A szemtanú ügyvédet fogadott - Megnyílnak a Zámbó Jimmy-akták!
- Míg a tévében adták, életéért küzdött Jimmy halálának szemtanúja!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


