Csak egy alsónemű maradt a színésznőn!
Csomor Csilla szinte minden ruhától megszabadult!
A Barátok közt egykori sztárja, Csomor Csilla nemrég szinte minden ruhájától megszabadult egy fotósorozat kedvéért - eddig még sosem mutatott meg ennyit magából.
2009.11.27 14:25cool tvA Cool műsorában vendégeskedett a Barátok közt egykori Zsuzsája, Csomor Csilla. A színésznő a közelmúltban szinte minden ruhájától megvált egy fotósorozat kedvéért.
A fényképek egy nívós külföldi cég felkérésére készültek, melyre Csilla örömmel mondott igent. Egy abszolút profi, hazai stábbal dolgozott együtt, akiknek köszönhetően a kezdeti szemérmességet is hamar leküzdötte.
Szükség is volt rá, a képeken ugyanis mindössze egy apró alsóneműt visel, a kebleit is csupán a kezeivel takarja.
Csomor Csilla elárulta, soha, még a színpadon sem mutatott még ennyit magából, de egyáltalán nem bánta meg, hogy levetkőzött.
Az elkészült sorozattal tökéletesen elégedett, annál is inkább, mivel a fotók éppen azt a természetességet tükrözik, aminek ő maga is híve:
- Rajtam minden eredeti, és természetes!
Csilla a képeken három, szintén angyalszárnyakkal feszítő modell mellett látható, ketten a fiatal, míg Csilla és a vele pózoló férfi a középkorúak korosztályát képviselik.
Csomor Csilla szerényen ennyit közöl: a dolgomat tettem...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


