Bekocogott, majd gyakorlatokat csinált...
"Ilyen még nem volt..." - Váratlan vendég zavarta meg az Unisex fellépését!
Először játszotta új koncertprogramját az Unisex Budapesten. Ám tapsok helyett egy váratlan vendég érkezett a Városliget népszerű buli-sátrába.
2009.07.17 06:45ma.huA nem várt érdeklődő kisebb riadalmat okozott, ám szerencsére a zenészek megállás nélkül folytathatták a koncertet, így fennakadás nem történt.
– Megmondom őszintén, először veszélyesnek éreztem a szituációt, de végül kiderült, hogy az új érdeklődő nem más, mint egy amatőr futó, aki az eső elől menekült be a sátorba, és esze ágában sem volt megzavarni a fellépést. Bekocogott, csinált pár nyújtógyakorlatot és folytatta az aznapi penzumot - mesélte a nem mindennapi történetet Wéber Helga, az együttes énekesnője.
Kiderült, hogy a váratlan vendég jelenléte annak ellenére nem múlt el nyomtalanul, hogy nem kellett megszakítani a fellépést.
Ugyanis megjelenésének hatására a csapat megváltoztatta a dalok sorrendjét és a sportolásra, mozgása ösztönző „Lépjünk már” című szám után a szintén lendületes Szabadesés nótát játszották.
– Lassan 15 éve vagyok a zenei pályán, de ilyen még nem fordult elő és úgy gondoltuk, hogy ez ne múljon el nyomtalanul. S mivel szerencsére vicces dologról van szó, ezért a zenekar tervei szerint a jövőben, ebben „sportos” sorrendben is fogják játszani a dalokat – árulta el a frontember.
Az Unisexnek nem lehet panasza a nyárra, hiszen szépszámú fellépés vár rájuk, plusz ami igazán üdítő, hogy rendszeresen szerepelnek a Magna Cum Laudeval és Kovácsovics Fruzsinával a Coca-Cola Strandparty rendezvényen.
Legközelebb július 18-án, Vonyarcvashegyen, majd 25-én Győrben zenélnek az esemény keretein belül.
Wéber Helgának nincs ideje az ünneplésre - olvassa el a részleteket!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06