A biztonsági öv mentette meg!
Megint karambolozott! Kórházba vitték a vérző Ambrus Zolit
Nincs szerencséje a volán mögött az Irigy Hónaljmirigy sztárjának - Ambrus Zoltán ismét autóbaleset miatt került kórházba!
Ambrus Zoliék horrorisztikus vacsorát csináltak! 
Négyes karambolban sérült meg újra a zenész - Ambrus Zoltán egy előtte haladó kisteherautóba csapódott kocsijával. Úgy megütötte magát, hogy a feje vérzett, kórházba szállították - az esetről egy szemtanú fotót is készített.
A sztár a mai napig nem jött teljesen rendbe, 2005-ben ugyanis egy frontális karambolban súlyos agysérülést szenvedett. A Hal a tortán-beli szereplésében megjegyzték társai, hogy beszéde és mozgása is vontatott.
Zoli úgy emlékszik, hogy meg tudott volna állni, de a mögötte érkező kocsi belelökte az előtte haladóba. Kinyíló légzsákja betörte az orrát. A kórházban komolyabb sérülést nem találtak nála, így már hazamehetett - adta hírül a Blikk.
Ambrus Zoltán 2005 decemberében szenvedett súlyos balesetet. Miközben szilveszterkor szinte az egész ország kacagott az Irigy Hónaljmirigy legújabb produkcióján, senki sem sejtette, hogy a zenekar egyik tagját a váci kórház intenzív osztályára vitték.
Zoltán eszméletét vesztette; a 2/A jelű úton frontálisan ütközött egy szembejövő járművel.
A hírek szerint autója megcsúszott a jeges úton, és irányíthatatlanná vált. Ekkor tért át a zenész a másik sávba és karambolozott a szabályosan haladó kocsival - végül az árokban kötött ki.
A mókamestert koponyasérüléssel szállították kórházba. Sokáig élet-halál között lebegett, majd mesterségesen kellett altatni, hogy elviselhesse fájdalmait. A balesettel kapcsolatban semmire sem emlékezett...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


