Mindent a sztár vállalt magára
Miért hallgatnak Ördög Nóra körül a férfiak?
Férjét és jelenlegi kedvesét is védi Ördög Nóra, mindent magára vállalt - Már Amerikából hazatérve is állt a kérdések elébe, egykori és mostani párja azonban nem beszél.
2009.01.22 08:55Fotó: bulvaros.huAmikor visszatért a tengerentúlról, a várakozásokkal ellentétben valóban állt a média és a kérdések elébe Ördög Nóra - A műsorvezető egyetlen rossz szót sem mondott azonban a sokak szerint állandóan hűtlenkedő férjére, s azt sem tűrte, hogy Kristófot más kritizálja - adta hírül a Hot! magazin.
A lap megírta, Nóra azt mondta, nem hiszi el a rosszindulatú pletykákat, kijelentette, ő hidegült el a párjától, nem Kristóf volt a hibás, s a férje nem olyan, amilyennek beállítják.
A Hot! megírta: a műsorvezető a Playboy fotósát is védi, Nánási Pált, akivel egyébként együtt utazott el Amerikába. A fotós vele együtt került a média célkeresztjébe. Ő egy másik út, nyilatkozta róla Nóra, s annyit tett hozzá: nem akar ostoba liba módjára áradozni a kapcsolatukról.
Nóra kiállt a férfi mellett, és cáfolta, hogy a Playboy-fotózás néhány órája alatt szerettek egymásba végzetesen Pállal, s arról sincs szó, hogy feldúlt volna egy álomházasságot.
Sem Ördög Nóra férje, sem pedig jelenlegi kedvese nem közszereplő, így hát mindketten megtehetik, hogy hallgatnak.
Kristóf, a sztár férje nem erősít meg és nem cáfol semmit sem, de otthagyja Nórán a gyanú árnyékát - írta a Hot! magazin. Úgy tűnik, csak a csinos műsorvezető vállalja "férfiasan" a következményeket - teszi hozzá a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06