Az énekes most sem emlékszik mindenre
"Nagy hülyeséget csináltunk" - Palcsó Tomit kihallgatta a rendőrség
Súlyos autóbalesete óta először kellett a rendőrségen beszélnie a történtekről Palcsó Tamásnak - A fiatal énekes és barátja október végén egy átbulizott éjszaka után útjelző oszlopnak csapódott Budapesten.
Megrázó képek: Palcsó Tomi súlyos autóbalesetet szenvedett 
Kihallgatta a rendőrség Palcsó Tamást - Az énekes két órán át idézte vissza a súlyos baleset körülményeit, de most sem emlékszik mindenre. Utoljára az villan be, hogy a sofőrszolgálatos férfi kiszállt az autójából, a következő pedig, hogy a kórházban ébred. A sebesség túllépéséről nem volt szó, ám azzal nincs mit kezdeni, hogy barátjával - aki valószínűleg nagyobb büntetést is kap - ittasan ültek a kocsiba. Tomi nem tagadja, nagy hülyeséget csináltak, csoda, hogy ennyivel megúszták - mondta el a Blikknek.
Palcsó Tamás és barátja október 26-án hajnalban egy szórakozóhelyről indult haza Budapesten. Az énekes édesapja már korábban elmondta, nem tudni, mi történhetett, szerinte ugyanis a fia igényelt sofőrszolgálatot.
Tény, hogy végül mégis Tomi barátja ült a volán mögé. A fiúk az Ócsai úton 50 méter sodródás után egy útjelző oszlopnak csapódtak, a kocsi annyira összeroncsolódott, hogy életük pár centiméteren múlott.
A tűzoltók feszítő-vágó szerszámokkal mentették ki őket az autóból. Tamásnak zúzódásai, törései voltak, fájdalmakkal küzdött - egy hetet töltött kórházban, majd otthon ápolták. Jobb karja mozgatásához gyógytornászra volt szüksége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


