Gázmaszk kellett a bűzölgő hullához
Több éves múmiát találtak a rothadó szemétkupac alatt
Még a sokat tapasztalt tűzoltóknak is oxigénmaszkra volt szükségük, hogy be tudjanak menni a házba, amit szinte plafonig elborított a szemét, a kupac aljáról pedig egy mumifikálódott holttest került elő.
2015.04.07 18:00ma.hu
A szakértők szerint a 90-es éveiben járhatott az asszony, amikor utolérte a halál, bár egyelőre nem sikerült kideríteni, pontosan mikor is következett be. Az biztos, hogy legalább öt éve hevert holtan a bérelt házban, de még az iszonyatos bűzre sem figyelt fel senki. A nő mumifikálódott maradványait egy hatalmas szemétkupac alatt találták meg, a rendőrök és tűzoltók szerint a rothadó hulladék helyenként elérte a plafont is, a házban összesen 300 üveg vizeletet, több tucat patkányt, bogarakat, tetemes mennyiségű penészt és egyéb emberi hulladékot találtak. A holttest egy takaróba tekerve bomlott el a hegynyi szemét alatt - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva az amerikai média.
A San Franciscóban talált ház állapotáról a szakemberek elmondták, hogy az amerikai történelem egyik legborzalmasabb esetével állnak szemben. Az egyik helyi képviselő, Victor Lim azt mondta, az idős nő már legalább öt éve halott lehetett, miközben a 65 éves lánya az emeleti részen élt. Róla úgy tudni, már orvosi kezelés alá helyezték. A rendőröknek úgy jutott a tudomására a rémség, hogy a tartozások miatt árverezésre akarták bocsánati az épületet, és a házban élő 65 éves nő jogi segítségért folyamodott.
A ház állítólag annyira mocskos volt, hogy a rendőrség először nem is találta meg a holttestet, egy profi takarító vállalatot béreltek fel, akik a szemétnek már több mint a felét eltávolították, mire rábukkantak a hullára - ők értesítették a tűzoltókat és a mentőket. A rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy hogyan nem tűnt fel senkinek a nő halála.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06