Lövöldözésbe torkollt az ételért folyt vita
Megölte az öccsét, aztán saját magát a kamasz: összevesztek a vacsorán
Gyilkossággal ért véget egy egyszerű testvéri vitának induló veszekedés, aminek a középpontjában a vacsora állt. A 13 éves fiú előbb a két testvérére lőtt, majd magával is végzett.
2015.03.26 16:00ma.hu
Halállal végződött a három fivér közt a vacsora miatt kirobbant vita, amikor a középső gyermek, egy 13 éves fiú fegyvert vett elő és rálőtt a testvéreire, majd maga ellen fordította a pisztolyt. A kamasz a 6 éves öccsét halálosan megsebesítette, a 16 éves bátyja túlélte a lövést, de aztán magát is megölte a gyerek. A floridai Hudsonban történt eset idején, szerdán este fél 7 körül a fiúk anyja és a 18 éves legidősebb testvérük nem volt otthon.
A rendőröket az életben maradt 16 éves fiú értesítette, és elmondta, hogy a legkisebb öccse a szobájában játszott, amikor a 13 éves fiúval elkezdtek vitázni - aztán ez az életébe került. A nyomozók most elsősorban azt vizsgálják, hogyan jutott a 13 éves tini a pisztolyhoz. A fiúk iskolájában eközben tanácsadók igyekeznek segíteni a diákoknak, hogy feldolgozzák a tragédiát - adta hírül a Tampa Bay Times című floridai lap.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06