Perverz fenyegetőt keres a rendőrség
Késsel kényszerített két fiatal fiút nemi aktusra
Egy késsel hadonászott a perverz férfi a két fiatal fiú orra előtt, és többszörös bűncselekményekre kényszerítette őket, köztük lopásra, verekedésre és egymással művelt nemi aktusra is.
2015.03.19 16:00ma.hu
Lopásra, egymással történő verekedésre, majd végül nemi aktusra kényszerített két fiatal fiút egy perverz férfi a London déli részén található Brixtonban, a rendőrség a térfigyelő kamerák képei alapján keresi a gyanúsítottat. A férfi még február 11-én támadta meg a gyerekeket a 133-as buszjáraton, néhány perccel este 8 előtt, amikor felszállt a buszra, és leült a fiatalok közelébe. Néhány percig nem tett semmit, de aztán ahogy a busz haladt az útján, a gyanúsított odament a két fiúhoz és azt állította, hogy egy kés van nála, majd ezzel fenyegetőzve leszállásra szólította fel a fiatalokat az Elephant and Castle környékén.
Onnan egy parkba irányította őket, és előbb utasította őket, hogy verekedjenek, aztán pedig még mindig a késre hivatkozva egy közeli boltba küldte a fiúkat, hogy lopjanak el valamit - a pontos részleteket a rendőrség nem árulta el azzal kapcsolatban, hogy mit kellett eltulajdonítaniuk. Miután azonban ezt végrehajtották, a két rémült fiút a perverz férfi egy panelház lépcsőházába vezette, ahol arra kényszerítette őket, hogy nemi aktust hajtsanak végre. Ezután elmenekült a helyszínről.
Amy Beautridge nyomozó a Daily Mirrornak elmondta, hogy ez az egyik legszokatlanabb és legnyomasztóbb bűncselekmény volt, amit fiatal áldozatokkal szemben elkövettek. "A félelmüket használta fel arra, hogy irányítsa őket és arra kényszerítse, hogy engedelmeskedjenek neki. Ám fiatal koruk ellenére az áldozatok rendkívül bátrak voltak, mert információt szolgáltattak a rendőrségnek, ezért szeretném őket megdicsérni" - jegyezte meg a nyomozó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06