Új szerepben az Ének iskolájában
Igazgató lett Ördög Nóra a TV2-nél
Meredeken ível felfelé Ördög Nóra karrierje, amióta csatornát váltott: tavasszal már nemcsak műsorvezetőként találkozhatunk vele a képernyőn, hanem elfoglalja új pozícióját igazgatónőként is.
2015.03.08 12:00ma.hu
Fotó: TV2/Nánási Pál
Iskolaigazgatóként mutatkozik be a képernyőn tavasszal Ördög Nóra. Az ének iskolájának harmadik évfolyama idén tavasszal jelentkezik a TV2 képernyőjén, újabb 16 hihetetlenül tehetséges kisdiákkal, és az igazgatónővel, Ördög Nórával, aki már el is kezdte a munkát az éneksuliban.
"Nagyon jó hangulatban teltek az első forgatási napok, gyorsan összecsiszolódtunk a tanárokkal, és leesett az állam, milyen tehetségesek a jelentkező gyerekek. Lúdbőrözős pillanatokat vártam, és meg is kaptam" - mondta Nóra. "Gyerekekkel dolgozni egyébként is nagyon hálás feladat, a stáb az első pillanattól kezdve óriási szeretettel veszi körül a jelentkezőket, és nagyon pozitív a légkör a forgatásokon, ezért könnyen rá tudtam hangolódni a műsorra" – tette hozzá.
Az ének iskolája tehát idén tavasszal a harmadik évaddal jelentkezik, Ördög Nóra mellett a már jól ismert tanárok – Szandi, Szulák Andrea, Caramel és Hajós András – már izgatottan várják, vajon kik lesznek azok az ifjú tehetségek, akiknek ebben a tanévben foghatják majd a kezét mindenki kedvenc éneksulijában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


