Rejtélyes tündérajtók az erdőben
Tündértilalmat kellett bevezetni: mindenhová ajtókat raktak
Hatósági intézkedéseket kellett bevezetni egy angliai erdőben, miután több száz piciny tündérajtó és miniatűr kunyhócska jelent meg az évek során, de egyelőre senki sem tudja, ki tette oda és főleg miért.
2015.03.05 10:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Stuart Miles
Senki sem tudja, ki és miért csinálta, csak azt vették észre az angliai Somersetben a Wayford Woods erdészei, hogy a fák tövénél több száz tündérajtó jelent meg. Az aprócska, díszes faajtók első darabja még 2000-ben jelent meg, piciny kilinccsel, zsanérokkal, és nemcsak egyszerűen a fa gyökeréhez lett támasztva, hanem a készítő egy kis üreget vájt mögötte, amibe egy ágyat is rakott. "Nem tudni, ki tette oda, de ott hagytuk. Aztán megjelent egy újabb ajtó, most pedig nagyon fellendült" - magyarázza Steven Acreman, a Wayford Woods Jótékonysági Alapítvány vezetője. Miután a kis ajtócskákból már több száz található az erdőben, ráadásul megjelentek kis házikók is - szintén néhány centiméteresek, akárcsak a fákon található ajtók -, az alapítvány kénytelen volt tündértilalmat bevezetni.
Pedig a környék nagyon népszerűvé vált, a tündérajtók híre gyorsan elterjedt, és most mindenki a mesebeli erdőre kíváncsi. Tavaly már több mint 200 ajtót számoltak össze az erdészek, de úgy érzik, valahol határt kell szabni. "Mindenütt kicsi ajtók vannak. Nem vagyunk tündérellenesek, de már az a veszély fenyeget, hogy kicsúszik az egész az ellenőrzésünk alól" - mondta Acreman. Az ajtók mögött egyébként gyakorta rövid üzenetek jelennek meg, az egyik elmélet szerint tehát a tündérajtókat a helyiek készítették, hogy a gyerekek üzenetet hagyhassanak a mesebeli jótevőknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


