Színészetből a zene világába
Baronits Gábor a popzene világába is berobbant
Új oldaláról mutatkozik be az egyik legkedveltebb hazai színész, Baronits Gábor. Első saját dalának elkészítésével sokakat meglepett, hiszen kevesen tudták róla, hogy a zene világában is otthonosan mozog.
2015.03.01 12:00ma.hu
Fotó: Light Media
Hatalmas meglepetést okozott a tévénézőknek, amikor a Jóban Rosszban című napi sorozat egyik állandó szereplője, Baronits Gábor a közelmúltban bejelentette, hogy távozik a produkcióból. Az egyik legnépszerűbb hazai színész első szerelme mindig is a színház volt, ahol ezentúl is tovább építi karrierjét, most azonban elérkezett az ideje annak, hogy a prózai és musical szerepeket követően egy önálló dallal mutassa meg a saját zenei ízlését.
Baronits debütáló dala Johnny K. Palmer és Szakos Krisztián közreműködésével készült, és a nemzetközi trendeknek megfelelő középtempós popsláger, mely a "Shake" címet kapta. A rajongóknak másfél hónap is elég volt, hogy beleszeressenek az újdonságba: több mint 17 ezren hallgatták meg a dalt YouTube-on, és ez még csak a kezdet!
A pozitív visszajelzéseket követően várható, hogy a következő hónapokban a rádiósok is felfigyelnek a Baronits művésznéven popkarrierbe kezdő tehetséges énekes bemutatkozó felvételére - különösen akkor, ha megjelenik a hozzá tartozó videoklip is, de ez legyen meglepetés...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


