Elkészült A Dalban versenyző szám klipje
Nők miatt került bajba Gájer Bálint - ez már csak így megy nála
Először állt közönség elé angol nyelven írt saját szerzeménnyel, ami ráadásul kifejezetten az Eurovízióra készült, de máris három férfival került összetűzésbe Gájer Bálint. De mi köze ezeknek egymáshoz?
2015.02.05 10:00ma.hu
A tavalyi próbálkozás után Gájer Bálint idén ismét megcélozta az Eurovíziós Dalversenyt, ám ehhez előbb a hazai közönséget kell meggyőznie arról, hogy vadonatúj dalával helye van a nemzetközi színpadon is Bécsben. A That's how it goes az énekes első angol nyelvű szerzeménye, ám sodró lendülete első hallásra beül a fülekbe és ott is marad, így nem lennénk meglepve, ha végül ő indulhatna útnak Bécsbe, a májusi eurovíziós versenyre.
A dalhoz ráadásul néhány napja elkészült a videóklip is, ami egy kissé kínos történetet mesél el, de igen tréfás köntösbe öltöztetve. A sztori szerint Bálint épp koncertet ad, amelyen a közönség soraiban három igen mutatós hölgy is helyet foglal - persze mindhárman a párjukkal. A swing hazai koronázatlan királya azonban másodpercek alatt elcsavarja a fejeket, ami nem is csoda a sármos kiállásának köszönhetően, és persze ugyanennyire nem csoda, hogy a három férfiú csöppet sem boldog a csábító színre lépésétől.
Szerencsére Bálintnak nem esett baja, a nők szívét azonban még nagyobb körben hódíthatja meg február 7-én, szombaton A Dal harmadik elődöntőjében, és talán a további fordulókban is, ha a zsűri és a közönség is úgy akarja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06