Nincs tudományos értéke
Elhamvasztották a hannoveri mészáros fejét - 90 évig állt a formalinban
Kilencven évvel a kivégzése után elhamvasztották és eltemették Németországban a hannoveri mészáros néven elhíresült sorozatgyilkos és kannibál fejét, amelyet mindeddig formalinban őriztek a göttingeni egyetemi klinikán.
2015.01.25 18:52MTIA homoszexuális Fritz Haarmann legkevesebb 24 fiatal férfit - szexpartnert - ölt meg az első világháború utáni években, áldozatai egy részének testéből evett is. 1924 végén guillotine-nal lenyakazták, formalinban tartósított feje a göttingeni igazságügyi orvostani intézetbe került kutatási célokra.
Az egyetem megerősítette a Göttinger Tageblatt című lap szombati értesülését, miszerint a sorozatgyilkos földi maradványát még a múlt év tavaszán csendben elhamvasztották és egy meg nem nevezett temetőben elföldelték.
Az újsághírre reagálva a klinika szóvivője elmondta, hogy korábban többször is kérték az intézetet, a nyilvánosságnak is mutassák be a fejet. Főleg a nácizmus idején uralkodott az a nézet, hogy a bűnözők felismerhetők arcukról, fejformájukról. Emellett egyes tudósok úgy vélték, hogy az agyban el tudják különíteni a jóért és a rosszért felelős területet.
A törvényszéki orvostani intézet professzora, Klaus-Steffen Saternus szerint azonban a fejnek nem volt tudományos értéke, ezért a preparátumot elzárva tartották, és azt sem engedték meg, hogy fotókat vagy filmet készítsenek róla borzongatási céllal.
A szóvivő, Stefan Weller elmondta, hogy az evangélikus felekezetű sorozatgyilkos hamvait "méltó körülmények között, az egyházzal egyeztetve" helyezték végső nyugalomra. Az esetleges rokonokat megpróbálták felkutatni, de eredménytelenül.
H - a hannoveri gyilkos (Der Totmacher) címmel 1995-ben, Götz George főszereplésével film is feldolgozta a hannoveri mészáros történetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06